Ne higgy el mindent, amit gondolsz! Tudatos jelenlét és a gondolatok

Ne higgy el mindent, amit gondolsz!
Tudatos jelenlét és a gondolatok

 

Miért ne hinnénk a gondolatainknak?- tehetjük fel a kérdést. Igenis hinni szoktunk nekik, és rájuk támaszkodva alakítjuk ki személyes identitásunkat. De ha vesszük a fáradságot, és megvizsgáljuk igazságtartalmukat, akkor elbizonytalanodhatunk. Vajon csakugyan összhangban van a valósággal mindaz, amit gondolunk?

Mi az, ami megtörtént, és mi az, ami nem?
Mark Twain szellemesen fogalmazta meg, hogy utólag mennyire másképp láthatjuk, ami történt velünk. „Számos rettenetes dolog esett már meg velem életemben, ezek némelyike valóban megtörtént”- írta. Torzítanak a gondolataink, a memóriánk, és a múltba visszatekintve sokszor úgy érezzük, mintha csupa rossz történt volna velünk. Gyakran hamis feltevésekre, téves információkra támaszkodunk, kizárólag saját nézőpontunkból figyeljük a világot, és mindez eltorzítja ítélőképességünket.

Elménkben állandó belső fecsegés zajlik,
drámákat adunk elő saját főszereplésünkkel, és e drámák története és szövege többnyire negatív. Agyunk mintha erre lenne programozva. Aggódunk a jövő miatt, múltbeli eseményeken rágódunk, korábban lezajlott beszélgetéseket ismételgetünk, megtörtént eseményeket írunk át, fantáziánk távoli világokban röpdös, másra vágyunk, mint ami jelenleg áll rendelkezésünkre.  Mindezzel szükségtelen szenvedést okozunk magunknak.

A mindfulness segítségével enyhíthetünk gondolataink csapongásán, és megfigyelhetjük végtelen kavalkádjukat, anélkül, hogy magukkal sodornának bennünket. Ráébredhetünk arra, hogy nem vagyunk azonosak a gondolatainkkal, amelyeket elménk olyan izgatottan hajszol, mint ahogy egy kutya egy eldobott bot után veti magát.

A gondolatok – meditálás közben
Ez a mechanizmus meditáció közben is működik. Az „eldobott botokat” azonban anélkül is szemmel tarthatjuk, hogy reagálnánk rájuk – figyelhetjük a tudatosság terét, ahol a gondolatok megszületnek. A meditációval kapcsolatos egyik nagyon gyakori félreértés az, hogy a cél a gondolatok megfékezése, megállítása. Erről egy vicc jut eszembe: Egy buddhista szerzetes odahajol társához, és megkérdezi: Te most arra nem gondolsz, amire én nem gondolok?

Valójában nem próbáljuk megállítani a gondolatokat, hanem hagyjuk őket a maguk útján haladni. A meditáció segítségével megtanulhatjuk, hogy a jelenben maradjunk, és ne háborgassanak a tudatunkban megjelenő gondolatok és érzelmek. Képesekké válhatunk arra, hogy éberen figyeljünk, bármi jelenjék is meg a tudatunkban, amely általában úgy viselkedik, mint egy izgatott, ágról ágra ugráló majom.

Leülünk meditálni, és elkezdjük például a légzésünket figyelni, de nemsokára ábrándozásba merülünk. Egy trópusi szigeten sütkérezünk, aztán azon tűnődünk, mennyi pénzt kellene félretenni egy ilyen nyaralásra. Pár perc múlva rájövünk, hogy teljesen megfeledkeztünk a lélegzés figyeléséről, ilyenkor önmagunk kritizálása nélkül emlékeztethetjük magunkat arra, hogy miért is ülünk most itt.

Tudatunk folyamatosan hozza létre a gondolatokat, így működik az agyunk. Lassanként felismerjük, hogy nem tényekről, hanem múlékony mentális eseményekről van szó, melyek jönnek-mennek, egyik a másik után, és nem mindig kapcsolódnak az előzőhöz.  Ha résen vagyunk, észrevehetjük az egyes gondolatok közötti szünetet, amikor egy gondolat eltűnik, és a következő még nem jelenik meg.

A kitartó, szorgalmas gyakorlás eredményeképpen fokozatosan, spontán alábbhagy a zavaró gondolatok áramlása. A kezdő meditálók tudata olyan, mint egy zuhogó vízesés, később, sok-sok gyakorlás után a vízesés lassan hömpölygő folyóvá alakulhat, végül tóvá csendesedhet, melynek a felszíne alig fodrozódik. A titok a szorgalmas gyakorlásban rejlik.

Amikor a gondolatok a meditáció tárgyai, akkor őket figyeljük egykedvűen, ragaszkodás és ellenszenv nélkül, nem időzve egyiknél sem a kelleténél tovább. Gyakran előfordul, hogy éppen ilyenkor nem jelennek meg gondolatok, olyan, mintha elbújnának. Akár észlelünk gondolatokat, akár nem, egyre megy, a lényeg az éber figyelem. Közelebbi ismeretséget köthetünk a mentális világunkkal, és úgy figyelhetjük a gondolatokat, mint a tudatosság végtelen egén átvonuló felhőket.

A rendszeres gyakorlás nyomán lelkivilágunk, amelyre sokunk esetében krónikus szorongás, stressz, frusztráció és kínzó vágyak vetnek árnyékot, fokozatosan lecsillapodik, és visszajuthatunk a tudat természetes állapotába.
A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik…

 

 

 

 

 

Leave a reply