Hogyan kezeljük a negatív érzelmeket?

Hogyan kezeljük a negatív érzelmeket?

Mióta Kabat-Zinn, a modern, „világi” mindfulness atyja valamelyik könyvében közzétette Rumi középkori perzsa költő A fogadó ház című szép versét, valószínűleg nincs olyan mindfulness-tanfolyam, ahol ne olvasnák fel. Hátha valaki mégsem ismeri:

Rumi: A fogadó ház

Az emberi lény, mint egy fogadóház
Minden reggel más vendéget vár
Az öröm a szomorúság és a
hitványság
Gyakori vendégek
De nagy ritkán a tudatosság is betéved
Fogadd be őket szívesen
Még ha a fájdalom is durván bezörget
Adj neki helyet
Hisz ő is a te vendéged
Fogadd be őket szívesen
Mert új örömöket hoznak neked
A szégyenkezés a rosszindulat
Borús gondolatok
Szívéllyel fogadd őket úgy szintén
Légy hálás mindegyiknek
Mert mindnyájan Istentől jönnek

(Simon Imre fordítása)

Bár a verset úton-útfélen idézik, tapasztalataim szerint magyarázatot nem szoktak fűzni hozzá, legalábbis amikor én jártam a 8 hetes alaptanfolyamra, azután a tanárképzőre, az oktatók beérték a vers felolvasásával, és mások ugyanerről szoktak beszámolni. Csodálkozom ezen. mert szerintem nem árt elgondolkodni a vers mondanivalóján és azon, hogy mit üzen a ma emberének. A lényeg minden bizonnyal az, hogy ne álljunk ellen a tudatunkba bekéredzkedő gondolatoknak és érzéseknek, akármilyenek legyenek is. Fogadjuk őket „szívéllyel”, tanácsolja a költő, tehát a problémát nem a gondolatok és érzések tartalma jelenti, hanem az „ellenállás”, amely egyike a mindfulness-tanfolyamok zsargonjában leggyakrabban elhangzó kifejezéseknek. Igen, a hívatlan vendégeket is nyugodtan beengedhetjük – feltéve, hogy aztán nem marasztaljuk őket. Ha sem ragaszkodást, sem ellenszenvet nem érzünk irántuk, hanem teljes figyelemmel, de egykedvűen szemléljük őket, akkor nem okozhatnak bajt, de azért jobb, ha minél előbb odébbállnak.

A mindfulness mint őrszem
Az ősi spirituális hagyományokban azonban egyáltalán nem magától értetődő ez a megközelítés. Kezdetben a mindfulness-t, a tudatos jelenlétet őrszemnek tekintették, amely óvja tudatunkat, éberen, szüntelenül figyel, és eldönti, hogy ki „léphet be” a kapun, és ki nem. Egyes hagyományok ma is így értelmezik a tudatos jelenlétet, és a mindent elfogadó, megengedő szemléletet általában csak olyan tanítványoknak tartják fenn, akik már előrehaladtak a spirituális ösvényen.

Let it be – vagy ez mégsem egy bűvös mantra?
Vajon mindenki számára célravezető A fogadó ház útmutatása? Nekem kételyeim vannak ezzel kapcsolatban, bármennyire csábítóan és divatosan hangzik is manapság, hogy akár harag, akár irigység, féltékenység vagy rosszindulat „zörget be”, ügyet se vessünk rá, és „Let it be”, ahogy Lennon énekelte, hagyjuk, hogy minden olyan legyen, amilyen.

Fenntartásaimat erősítette az, amit nemrég olvastam egy újságcikkben (https://bigthink.com/21st-century-spirituality/the-dark-side-of-mindfulness-meditation): börtönlakók egy csoportja esetében egyáltalán nem járt pozitív hatással a modern mindfulness megközelítése és gyakorlata, sőt! A cikkben említett kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a rabokban felerősödtek az antiszociális gondolati minták.

A fogadó ház mondanivalóját hasznosan egészíti ki A két farkas más szemléletet tükröző tanmeséje, mely szintén népszerű a mindfulness tanfolyamokon, és a pozitív pszichológiával foglalkozó előadások és könyvek visszatérő témája. Így hangzik:

A két farkas
Egy este egy öreg indián arról a küzdelemről beszélt unokájának, amely az emberek szívében zajlik. Így szólt: „Tudod, fiacskám, mindnyájunkban két farkas küzd egymással. Az egyik a Gonosz. Ő a gyűlölet, harag, irigység, féltékenység, szomorúság, sajnálkozás, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, neheztelés, hazugság, önhittség, egoizmus. A másik a Jó. A szeretet, öröm, béke, remény, kedvesség, jóindulat, nagylelkűség, együttérzés és hit.” A kisfiú elgondolkodott, aztán azt kérdezte nagyapjától: „És melyik farkas győz?” Az öreg indián így válaszolt: „Az, amelyiket etetjük.”

A „jó farkas” etetése – az együttérzés hatalma
Vajon a meditációs oktatóknak nem kellene csoportjuk adottságait figyelembe venniük, amikor eldöntik, hogy milyen meditációs módszereket és szemléletet tanítanak? Meggyőződésem, hogy a börtönlakók esetében nem helyes megoldás, ha bárki beengednek, aki „bezörget” lelkük kapuján. Őket elsősorban a „jó farkas” etetésére kellene felkészíteni. Kiváló eszköz lenne erre az együttérzés fejlesztése, mely elősegíti a testi-lelki egészség és a társas kapcsolatok javítását. Sajnálatos, hogy sok mindfulness tanfolyamon nem helyeznek erre kellő hangsúlyt…

Jack Kornfield spirituális tanító és pszichológus az öreg indiánhoz hasonlóan fogalmazott: „Olyan a szív, mint egy kert: teremhet benne együttérzés vagy félelem, neheztelés vagy szeretet. Te milyen magvakat ültetsz el?”

És Te milyen magvakat szoktál elültetni a szívedben?

Leave a reply